Lehet, hogy a légtér is bedugul, nemcsak a földi sztrádák?

A repülőről valóban minden szebbnek látszik, egyszer mindenkinek ki kell próbálni, hogy másképp nézzünk kicsi, de annál értékesebb bolygónkra. Amszterdam, London, Glasgow csodálatos felülről. Aztán elindulunk a nagy vizek felett, Amerika felé, de ebből semmit nem latunk, hisz besötétedett.

A túlparton Toronto fölött köd, de a 3 milliós polis így is gyönyörű látványt mutat. Csernus kapitányt megtapsoljuk, amikor épségben és nagyon ügyesen leteszi a gépet. Búcsúzunk a légi-kísérőktől és irány a vámvizsgálat. Itt meglepetés ér, hisz nem számítottam arra, hogy Eu-állampolgárként beterelnek az emigrációs vizsgálatra. Korrekt és megválaszolható kérdések, magyar segítővel, hiszen a nyelvet nem bírom. Némettel itt pedig annyit lehet elérni, mint a magyarral. Semmit.

A reptér előtt már vár barátom Bede Fazekas Zsolt, aki házigazdám lesz egy hétig. Zsolt a 8O-as évek végén jött Kanadába, azóta lelkesen vezeti a torontói Magyar Rádiót. Szerelemből és szívességből. Sőt, rendszeresen jár haza, és részt vesz a Mediawave szervezésben is. A magyar művészvilágban alig van valaki, aki még nem volt vendége az itteni magyaroknak. Berecz András, Cseh Tamás, Dinnyés József, Eperjes Károly, Hobo, Huzella Péter, Rátóti Zoltán és a többiek. Több tízezren vannak, és rendszeresen összejárnak a Magyarok Házába. Oda, ahol nemrég lövöldözés volt, de nem úgy és nem azért, ahogy a magyar bulvársajtó leírta. Zsolt mesélte: megírta helyreigazító levelet és hazaküldte. Talán megjelent.

Rövid séta, a ködös Torontóban

Az utcákon minden második üzlet pizzát árul vagy kávét. Hasonlít New Yorkra, de jóval biztonságosabb és kevesebben vannak az utcákon. Mesélik a házigazdák, hogy az e tárgyban (bűnözés) készült statisztika szerint Kanada más varosaiban jóval több a bűncselekmény. Így én is biztonsággal sétálok az utcákon, ahol persze kéregetők mindig akadnak. Az autók sokasága nem is zavar, jóval nyugodtabb a közlekedés, vélhetően a morál is. Pedig az autópark minősége száguldásra ingerelheti az embert.

Irány egy szuper hangszerbolt és ott elfelejtem hol is vagyok. Többen nyúzzuk a különféle gitárokat, én éppen egy ír bouzoukit nyüstölök, mellettem egy fekete srác klasszikust játszik. Néha egymásra nézünk, a futamok egy rövid ideig azonos hangnemben mennek, majd elválnak, de harag nincs. Inkább béke, amit a zene révén érzünk mind a ketten. Holnap ide meg visszatérek...

Toronto 2007. október 18. 19.30