Warning: Creating default object from empty value in /chroot/home/nrgcomco/joos.hu/html/components/com_k2/models/item.php on line 494
Nyomtatás

Bemutatkozás

A versek megzenésítésével és azok előadásával már több mint harminc éve foglalkozom. Középiskolás koromban József Attila műveinek megismerése térített arra az útra, amelyen sok éve járok. Főiskolásként figyelmem a határainkon túli költészet felé irányult, első sorban az erdélyi költők, Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Király László verseit zenésítettem meg. Ebben az időben ismertem meg Cseh Tamás dalait, melyek azóta is bennem élnek, néha adok is elő belőlük.

1985-ben a Madách Színjátszó Napokon a „Ballada éjjel – válogatás az erdélyi magyar lírából” – című összeállítás I. Díj - ban részesült. 

A 80-as években rendszeresen vettem részt különböző találkozókon, tehetségkutató versenyeken és fesztiválokon. Több bíztatást kaptam ebben az időben Dinnyés József daltulajdonostól, a Szélkiáltó együttestől, valamint a Kaláka együttes több tagjától, Gryllus Dánieltől és Huzella Pétertől. A pécsi Énekelt Versek Fesztiválján 1985-ben egyéni előadóként kaptam elismerést, illetve a kőszegi Ciróka együttes tagjaként elhoztuk a Fő díjat is, melyet többek között az általam megzenésített és hangszerelt versek előadásáért kaptunk. 1986-ban a Gödöllőn megrendezett és a Magyar Televízió által is közvetített Fesztiválon a Varga Balázs által vezetett zsűri szintén első díjban részesítette műsoromat. 

Ezt követően évi 50-100 fellépést vállaltam – első sorban akkori szűkebb szűkebb hazám Vas megye területén –, eljutottam Szlovéniába, Franciaországba, Svédországba, Felvidékre, Erdélybe és 2007-ben pedig a kanadai magyarok meghívása alapján Torontóba és Calgaryba. 2011. október 23-án Bajorországban, Kempten városban az ottani magyar diaszpóra meghívására párommal, Jenei Mónika színművésznővel együtt mutattuk be ünnepi műsorunkat.

Az előadásaim nagy részét gyermek és ifjúsági korosztály előtt tartom rendhagyó irodalomórák keretén belül mutattam be a hallgatóknak a költők verseit és tanítottam őket a versek szeretetére. 

Több író-olvasó találkozón működtem közre. Legemlékezetesebb volt számomra, Bella Istvánnal, Faludy Györggyel, Farkas Árpáddal, Kaiser Lászlóval, Kányádi Sándorral, Ladányi Mihállyal és Nagy Gáspárral való közös együttlét, valamint a Vas megyei költőkkel való együttes fellépés. Vándorlásaim során sok zenészbarátra tettem szert: Bognár Szilvia, Buda Ádám, Dolák Saly Róbert, Farkas Zoltán „Batyu” Halmos Béla, Havasréti Pál Kátai Zoltán Nikola Parov, Rácz Antal, Róka Szabolcs, Savanya István, Sebő Ferenc.

Jelenleg Budapesten a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatójaként dolgozom, és az elmúlt évtizedekben volt alkalmam megtapasztalni a színpad és a műsorszervezés mindkét oldalát.

 

Discografia:  

DOLGOK ARCAI, 2002. Szombathely, BKL Kiadó

ÜVEGGOLYÓK – gyermekversek és dalok, 2004. Szombathely (magánkiadás)

GERENDÁS ZSOZSÓ ÉS A CINKE SINGER’S, 2007. Lendva, Muravidéki Rádió

Az alábbi lemezeken működtem közre: 

MAGYAR ÉNEKMONDÓK V. TALÁLKOZÓJA, 2003. Szombathely (OMK)

KÁRPÁT-MEDENCEI ÉNEKMONDÓK, 2003. Eger

SEBED A VILÁG – József Attila versei, 2005. Vas Megyei TIT Egyesület Szombathely

 

1999-ben Dinnyés József ötletét megvalósítva szerveztük meg Szombathelyen a Magyar Énekmondók Találkozóját a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. A találkozó sorozat a szerencsétlen 13. számnál megakadt és 2011-ben ért véget. Az énekmondók hangtárát is kezelem, amely jelenleg több mint 250 cd lemezt tartalmaz. 

 2013-tól évente  a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban  "És mi most itt vagyunk... címmel Cseh Tamás emlékére pályázatot szervezek.

2007-ben alakult meg a Folktarisznya együttes, amely formációban Nagy Krisztina népdalénekessel és Fehér Zoltán hangszerkészítővel muzsikáltam együtt. Repertoárunkon népzene, moldvai dallamok, históriás énekek és versmegzenésítések szerepeltek. Ezen kívül szívesen játszottunk táncházi muzsikát is. 2007-től kezdve több helyen  felléptünk, a budapesti Fringe Fesztiválon, Kapolcson, a Savaria Történelmi Karneválon valamint Nagyszombaton, az erdélyi Árkoson és Sepsiszentgyörgyön, valamint Brassóban. Jártunk a németországi Kaufbeurenben városában és játszottunk Ausztriában Schallaburg várában. Bár Budapestre kerülésem okán a banda jelenleg nem működik, hívásra bármikor újra összeállunk.

 

Fellépéseimen az alábbi hangszereket szólaltatom meg: 

Akusztikus gitárok, koboz, ud, ír buzuki, tekerő, citera, dulcimer, doromb, furulyák, dobok. 

Honlap: www.joos.hu

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06/209851794 

Műsorajánló:

 
9 melléklet
 
 
 
 
 
 
 

Életem egyik legnagyobb élményét a 2007. októberi kanadai turnét a www.nyugat.hu honlapon osztottam meg a nagyközönséggel. A kanadai magyar televízió az útra vonatkozó adásai a www.mtvtoronto.blogspot.com honlapon tekinthetők meg. A youtube.com portálon több dalom megtalálható és a www.dalok.hu honlapról is letölthetők megzenésített verseket tartalmazó lemezeim.

2017-ben és 2018-ban ismét sikerült kijutni Kanadába,Torontóban, Ottawában, Windsorban és Hamiltonban mutathattam be műsoraimat a magyar közösségekben.